HARMINCHÁROM

Corran visszahúzódott a könyvtárkabinet sarkába és várt. Azért döntött így, mert nem volt kronométere, máskülönben folyton azt nézegette volna. Úgy tűnt, már évek óta ott lapul, pedig tudta, nem lehet több, mint tizenöt perce, hogy megszökött. Remélem, néhány általam üldözött bűnöző is így érzett, ahogyan én most, miközben a rohamosztagosok felbukkanásától félek.

Az építmény eddigi látványából két következtetést szűrt le. Először is az ablakok teljes hiánya azt sugallja, hogy mindez a föld alatt van. A tágas terek és a birodalmi architektúra szinte biztossá teszi, hogy a bolygó külső látványa nem lehet valami szívderítő. Ebből következik, hogy odakint nem közlekedhet arra alkalmas felszerelés nélkül.

Másrészt kell lennie egy titkos kijáratnak. A börtönbe visszavezető alagúttól eltekintve csak egyetlen, távozásra való alkalmatosságot látott: egy liftet, mellette billentyűzettel, amiből egyenesen következik, hogy kódjelre működik. Mivel a kódot a moff nyilván saját használatra őrizgeti, nem valószínű, hogy van neki még egy privát vacka ezen kívül. Sajnálatos módon a gyors terepszemle során azt nem tudta megállapítani, valójában melyik részén is lehet a palotának.

Viszont talált egy szemétledobó aknát. Gyorsan odavonszolta Derricote tetemét, és beledobta. Lentről cuppanós csobbanást hallott, majd megcsapta az orrát a felfelé áramló bűz, mire gyorsan becsukta az ajtót. Csak akkor döbbent rá, hogy a saját szaga sem sokkal különb annál, s ha minden kötél szakad, bizony a szemétledobón át kell távoznia.

A birodalmi belső architektúra nagyon hasonlít az X-szárnyúak elrendezésére. Egy központi folyosó mentén helyezkednek el az egyes egységek, a lift, a szemétledobó, a közművek meg a többi. Az egészet maga a folyosó osztja ketté, amely magas mennyezetű, és a hatalmas ajtók úgy hétméterenként sorakoznak a két oldalán.

Az épület belső felmérése folyamán a tapasztalt pompa iránti csodálata nem csökkent. Az egész belső teret aranybarna, faragott faburkolattal fedték. Corran nem sokat forgolódott a gazdagok otthonaiban, ezért nem ismerte fel, milyen fafajtát alkalmaztak, de a levegőben terjengő rózsaillatról tudta, hogy az abból árad. Elhatározta, hogy egyszer majd megkérdezi Erisit, ő biztosan meg tudja mondani.

A faburkolatnál is lenyűgözőbbek voltak a xenoképek, amelyek egyes szobákban teljes falfelületeket uraltak. Volt, amelyik víz alatti világot ábrázolt, benne tarka halakkal. Másutt fagyott jégvilág vagy éppen párás mocsár hátterében suhantak el a szeme előtt kísérteties árnyak. Mindegyik helyiségnek megvolt a maga sajátos xenovilága, és bár a lények többsége ártalmatlannak tűnt, volt köztük néhány igencsak halálos külsejű is.

Bár néha igazán megrettent, amikor a falról valamilyen addig ismeretlen szörnyeteg meredt rá, Corran valójában örült a xenoképek jelenlétének. Egyes példányok olyan nagyok voltak, hogy szinte érezte, ő is része a képnek. Végighaladva a helyiségek során valóságos bújócskát játszott a fel-felbukkanó különös lényekkel.

Egy percre el is feledkezett arról, hogy a rohamosztagosok meglephetik. Miközben ő a képekben bolyongott, egy nyolcfős egység feljött a turbóliften, és megszállta a szintet. Ketten a liftnél maradtak, a többiek két csoportra váltak, és szobáról szobára elkezdték átfésülni az épület két szárnyát. Amikor eggyel végeztek, becsukták az ajtót, és az adattáblájuk segítségével le is zárták.

Ha van ideje, elszökik előlük, de a rohamosztagosok gyorsan mozogtak. Végül egy akvatikus xenoképpel berendezett helyiségbe terelték, ami egy igen szemrevaló könyvtár volt. A helyiség három falát padlótól a mennyezetig futó polcokon adatlemezek dobozai takarták el. Az asztalok mindegyikébe beépítették az adattáblát és a holografikus projektort. A székek is kényelmesnek látszottak, és Corran a lenyűgöző birodalmi méretek hiánya miatt meghittnek találta.

Persze, díszítések itt is voltak. A padló közepén például kerek faberakást talált. Ugyanolyan fának látszott, mint a faburkolat, de mezítelen talpán érezte, hogy mesterséges anyaggal van dolga. Amint rálépett, a mennyezetről holografikus projekció zúdult alá. Corran ijedten lépett hátra, és kapta maga elé a kezét.

Tízméteres magasságában maga a Császár pillantott le rá. Az alak méltóságteljes és fenséges látványt nyújtott, mintha nem is az a gonosz, elvetemült személy volna, aki eltaposta a Régi Köztársaságot, és létrehozta a Birodalmat. A csuklyás, köpenyes alak lassan a mennyezet felé emelte a kezét. Azután lassan maga mellé engedte, s a köpeny redői között el is tűnt. Az alak lassan emberi mértékűre zsugorodott, majd eltűnt.

A látványtól Corran annyira megrémült, hogy rejtekhely után nézett. A xenokép alatt egy sor szekrényt pillantott meg. Kinyitotta az egyiknek az ajtaját, de nem talált benne semmit. Áporodott volt a levegője, amitől Corrannak az a rejtekhely jutott eszébe, amit Tycho talált a Zsiványkommandó számára, amikor nekiláttak Coruscant meghódításának. Szívesen kutatott volna tovább, de a csizmák kopogása a tudomására hozta, nincs már sok ideje.

Átlépett néhány kisebb dobozon, behúzódott a sarokba, és behúzta maga után az ajtót. A kamra kisebb szekciókra vált szét, ő egy alig méterszer méteres kockában gubbasztott. Itt futottak a vaskos fémcsövek, amik a feje fölé tornyosuló xenoképet és a benne Tévő vizet tartották. Fiberplasztik falai rendkívül masszívnak tetszettek, már amennyire a fenekével és az oldalával ezt érezni tudta. A kamra vagy kétméternyire nyúlt befelé az ajtótól. Corran átmászott a csöveken, és beljebb húzódott. Gyorsan barikádot épített a dobozokból és kannákból, de tudta, az alapos szemlélő úgyis megtalálja őt.

Remélem, a sírhelyem kényelmesebb lesz ennél. Felböfögte a gyomorsavat, az marta a torkát, de kénytelen volt visszanyelni. Nem bánnám, ha pontosan céloznának a kábítójukkal. Magában felidézte a kapott lövések okozta fájdalmakat - a Talaseán, a bányában átélt megpróbáltatásokat -, de azok csak halvány emlékképek maradtak ahhoz képest, ami most vár rá.

Fojtott hangokat hallott a kabinet ajtaja mögül. Csoszogás, léptek koppanása társult hozzá. Miről diskurálhatnak? Sajgó gerince, égő gyomra ellenére Corran elmosolyodott. Lehet, hogy át akarják kutatni a kabineteket. Ostobaság, hiszen Derricote nem is férne el bennük.

Csupasz talpán érezte, hogy a kabinet megremeg. Ha átkutatják a kabineteket, az azt jelenti, hogy az embereim lebuktak, tehát én is elvesztem. Újabb kabinetajtó csapódott be, a remegésből és a hangból ítélve ez már közelebb volt. Most már a nyitással járó remegést is észlelte, amit záráskor valóságos rengés követett.

Ez az. Össze vannak zavarodva. Nincs senki a szekrényekben. Nem lehet odabent senki. Nagyon kis hely van bennük ahhoz, hogy bárki is elbújjon ott. Corran felhúzta a lábát, és átölelve a melléhez szorította. Már a szomszédos kabinet ajtaját nyitják. Egy komlink kattan. Úgy vélte, hallja a szót: „Értettem."

Azután az ajtó becsapódott.

Corran a sarokba lapult. Nincs itt senki. Semmi érdekes nincs benne. Senki nem bújhat el ezekben a szekrényekben. Mind üres.

Az ajtó kinyílt.

Nincs itt senki. Ez a szekrény üres.

Fénycsóva villant. A hátsó falon kezdte a pásztázást.

Üres, üres, üres. Semmi sincs.

A fénykör feléje kúszott.

Csak időpocsékolás ezzel a kabinettel foglalkozni. Üres. Nincs itt senki.

A fény kialudt, mielőtt az arcára kúszott volna. A rohamosztagos sisakja olyan csúf volt, mint egy hutt szelleme.

- Üres. Nincs itt senki.

Corran még szorosabban ölelte a térdét, nehogy a szívverése kihallatsszon a melléből.

- Biztos?

Corran megrettent. Ugyan miféle idióta bújna el egy ilyen kamrában?

Az ajtó becsapódott, és kissé visszapattant, amint a mágneszár elengedte. A résen át Corran hallotta a rohamosztagosok perlekedését. Az első mondatot ugyan nem hallotta, de a válasz tisztán, érthetően érkezett a fülébe.

- Ha annyira ostoba, hogy megszökik, akkor annyira ostoba is lehet, hogy ide bújik el. Fejezzétek be az utolsó két kamrát, azután lezárjuk az egészet! Ez a szint kész, mehetünk feljebb.

Hallotta a másik két ajtó csapódását is, és bár nem mert lazítani, ijedtében mégis alaposan beverte a fejét, amikor az egyik rohamosztagos még egyszer becsapta rejtekének kinyílt ajtaját. A tüdeje már égett, s az sem volt kellemesebb a torkát maró keserű íznél. Végül lassan kiengedte a levegőt, és mélyet lélegzett. A legszívesebben kirontott volna a kamrából, de nem volt benne biztos, hogy a rohamosztagosok elmentek-e már.

Tovább várt. Tudta, hogy szerencséje volt, de azt is, hogy megmenekülését nem csupán a szerencsének köszönhette. A CorSecnél eltöltött ideje alatt számtalan kutatásban vett részt. Tudja, hogy van egy pont, amikor az ember a lelke mélyén feladja, amikor már nem érdekli, megtalálja-e a gyanúsítottat. A rohamosztagos megjegyzéséből annyit megtudott, hogy a könyvtár volt az utolsó helyiség, amit átvizsgáltak ezen a szinten, s hogy a rohamosztagos mostanra már unta a keresést.

És mért unta, felületesen csinálta. Corran elmosolyodott, és normálisan kezdett lélegezni. Még jó, hogy rajta volt a sisak, különben megérezte volna a szagomat.

Még egy darabig várt, mígnem a végén már majd kibújt a bőréből. Megpróbálta leküzdeni az elhatalmasodó pánikot. Ha pánikba esem, végem. Nyugi! Higgadj le! Voltál már ennél nehezebb helyzetben is. Csak nyugi! Szabályos légzésére koncentrált, és amikor úgy érezte, a pulzusa visszaállt a normális ritmusra, előmászott.

Egyedül volt a könyvtárban. A xenoképből sugárzó gyér fény elég volt a tájékozódáshoz, a baj csak az volt, hogy nem tudta, mit keres. Azt tudta, hogy a dobozokban rejlő adatlemezekből nem tudja meg, hogyan juthat ki innen. Mégis vaktában keresgélni kezdett a polcokon, hátha valamelyik doboz mögött ott lapul a titkos ajtó gombja.

Ez aztán különös egy helyzet - az ember ilyesmit céltudatosan nem vállal. A keresést többféleképpen kezdheti. Az adatlemezek bősége elkápráztatta. Legalább lefoglalom magam, amíg itt vagyok. Mivel időm bőven van, akár áttanulmányozhatom a galaxist, különös tekintettel a még sosem hallott világokra, mint amilyen a Corvis Minor

Leemelte a karcsú dobozt, melyen ez a felirat állt: A Corvis Minor történelme. Csalódást érzett, amikor egyetlen rejtekajtó sem nyílt ki. Már éppen visszatette a polcra, amikor észrevette, hogy a doboz súlyosabb a szokásosnál. Kinyitotta, és egy kompakt kábítópisztolyt talált benne. Ha ez a pisztoly a Corvis Minor történelmét jelképezi, akkor az nem holmi kirándulóhely lehet. Visszatette a dobozt, és ellenőrizte a pisztoly energiatelepét. Alig volt benne fél tucat lövés. Ezzel aligha lövöm át egy rohamosztagos páncélját, de fedezőtűznek megfelel.

Kezében a pisztollyal tovább folytatta a kutakodást a könyvtárban, de újabb meglepetés nem várta, és azt a reményt is feladta, hogy esetleg a Corvis Manor történelme tartogat számára valami komolyabb fegyvert. Például egy X-szárnyút.

Miután a kutatás nem járt sikerrel, az adattáblák felé fordította a figyelmét. Abban ugyan nem hitt, hogy több mindent talál bennük, mint a polcokon, de talán akad néhány alapvető információ, ami segítheti a szabadulását. Az igényesebb adattáblák mindig tartalmaznak a közvetlen környezetükre vonatkozó információkat is. Például tűz esetére a kiürítési útvonalat.

Feltéve ha be tudok lépni a rendszerbe. Ha Füttyös itt volna, neki ez nem jelentene akadályt. Bár ő maga is értett a kódfeltöréshez, Füttyös szakértelmében sokkal jobban megbízott. Ha kódszó kell a belépéshez, máris meg vagyok lőve.

Az egyik kisebb asztalnál bekapcsolta a holopadot. Kihúzta a fiókokat, kereste a lemezt, ami esetleg tartalmazza a dekódolásra vonatkozó információkat. Hirtelen egy szó villant fel a holopadon:

[KÉRDÉS]:

Corran szélesen elvigyorodott. Akárki is használt utoljára a holopadot, munkája végeztével egyszerűen kikapcsolta a készüléket, de nem naplózta ki magát. Igaz, egy ilyen titkos birodalmi búvóhelyen vajmi kevés a valószínűsége annak, hogy a Szövetség egyik ügynöke hozzáférjen ehhez a terminálhoz. És mert a hozzáférés meglehetősen nehézkes művelet, célszerű csak kikapcsolni a gépet, mint kilépni belőle. Mindegy, miért van így, az engem nem érdekel.

Corran lekérte a rendszerkatalógust, és ráállt a Lusankya adatbázisára. Több száz név futott el a szeme előtt olvashatatlan gyorsasággal, mígnem a kurzor megállapodott a saját nevénél. Meglepően részletes és naprakész anyagot talált magáról, kezdve attól, hogy a Zsiványkommandóhoz csatlakozott. Ez kétségtelenül Tycho műve. Kijelölte a Lusankya feliratú sort, és rákattintott. Itt megtalálta a Lusankyán eltöltött idejének történetét. Az első bejegyzés dátumából, és a holopad felső részén látható dátumból könnyen kiszámíthatta, hogy éppen hat hete van itt. Ez több, mint amennyire emlékezett, de a kihallgatás során bizonyára kitörölték néhány emlékét.

Újabb sorokat jelölt ki. A „Status" sorban talált egy kódot: „E1". Corran rákattintott, mire megjelent a szöveg:

E1: Ellenállás az első fázisban.

Megjegyzés: Az adatokból nem vonható le pozitív következtetés, mivel a szimuláció szándékoltan volt ellenséges beállítottságú. A teszt második fázisában az ellenállás korábban jelentkezett nála, mint az első körben. Az alany alkalmatlan a konverzióra.

Corran az előtte izzó zöld betűkre meredt. Most jött rá, hogy a kezdeti, szimulált repülési tesztek is a vallatás részét képezték. Technikailag hagyták repülni, így elégedettséget értek el nála. Ha minden rendben ment volna, neki hálásnak kell lennie Isardnak. És ő hálából elmondja nekik, amit tudni akarnak. Corran elképzelte, hogy a módszer hány embernél válhatott már be - úgy adtak ki információt, hogy nem is tudtak róla.

De Isard ővele nyilván nem ilyesmit szándékolt tenni. Belőlem szörnyeteget akart faragni, ahogyan Tychóval is tette. Eszközt akart faragni belőle, hogy felhasználhasson a Szövetség ellen. Megborzongott, és a legszívesebben feltépte volna a koponyáját, hogy kihajigálhassa belőle a kellemetlen emlékeket.

Összevonta a szemöldökét. Nos, az átképzés nem sikerült. Nem lettem az eszközöd. Az ellenséged vagyok, és ha kijutok innen, megfizetek neked.

Tovább keresgélt, ezúttal Tycho aktáját nyitotta ki. Végre, megvan a bizonyíték! Corran arra számított, hogy Tycho Lusankya-aktája is a „Status" kóddal kezdődik. E1. Kétségtelen. Az én kódom is az volt. Lehívta az anyagot, majd hátradőlt, és máris megdöbbent.

El: Ellenállás az első fázisban.

Megjegyzés: Noha az alany kezdeti reakciói a Birodalom jelképeivel szemben pozitívnak mondható, ez lehet az egyéves Birodalmi Akadémia következménye is. Az alany agresszíven támadta a Birodalom jelképeit. Amikor a jelképeket társítottuk a jelentéstartalommal, katatonikus ellentmondásokba keveredett. Az alany alkalmatlan a konverzióra.

Ez nem lehet! Tycho kém! Tudtam! Corran agyát megbénította a düh. Szerette volna azt hinni, hogy ezt az információt Isard szándékosan csempészte ide, de ugyan honnan sejthette volna, hogy ő egyszer ide jut.

Tycho kém volt, de Isardnak fogalma sem lehetett arról, hogy ő ezt tudja. Meg aztán Isardnak ebből semmi haszna nem származhat. Ha Tychót megöli a Köztársaság, és Corran kiszabadulva bebizonyítja, hogy ártatlan volt, annak volna némi értelme, de ennél nem több. Megérte ennyit vesződni vele, csak hogy hagyják megszökni?

Corran felállt, és járkálni kezdett a helyiségben. Isard beléje táplálta a hitet, hogy Tycho kém, és gyűlöletet szított ellene. Ennek semmi értelme. Az aktájából Isard tudhatja, hogy a legnagyobb szenvedést azzal okozhatja neki, ha bebizonyítja, hogy tévedett, és ezzel ő okozta Tycho vesztét. Teljesen felőrölte volna a gondolat, hogy az ő hibája miatt valakit árulónak tartanak.

Gondolataiba mélyedve rálépett a terem közepén lévő kerek foltra. A Császár ott termett előtte, s ettől Corran visszahőkölt. A képmásra mordult, és átsétált rajta.

- Jó nagy szemétdombot csináltál a Birodalomból, tudod-e?

Corran rájött, hogy Isard vele szembeni akciójának azért nem látja értelmét, mert a nő birodalmi etikai mérce szerint cselekedett - és ez megrémítette Corrant. Gyűlölete átgondolatlan volt, és Isard nem is akarta, hogy gondolkozzon felőle. Ha tud hatni az érzelmeimre, kedve szerint tud irányítani. A probléma csak az, hogy a Zsiványkommandó tagjai iránt érzett tiszteletem nagyobb, mint a Tycho iránti gyűlöletem. És valahol a lelkem legmélyén nem is kételkedtem Tycho becsületességében.

Mindazonáltal bizonyíték van arra, hogy a Zsiványkommandóban kém ügyködik. Visszament az adattáblához, és sorban lehívta az osztagban szolgáló pilóták nevét. Egyiknek sem volt aktája. Ettől zavarba jött, majd visszatért Tycho anyagához, és belenézett a Lusankyán eltöltött idejéről szóló részbe. Többnyire ugyanazt találta, amit Tychótól is hallott: hogy nem emlékszik az itt történtekre, azután meg az Akrit tarra vitték. Az aktát a távozása után is vezették még egy ideig, de a Zsiványkommandóba történt belépése óta adatot nem írtak hozzá.

Corran megint járkálni kezdett, és magában igyekezett összerendezni a dolgokat. Ha Tycho nem birodalmi kém, akkor nem találkozhatott Kirtan Loorral. Amennyire Corran emlékezett, azon az estén igenis Loort látta. Lehetséges, hogy mivel pár nappal korábban a Császári Palotában belébotlott, és megdöbbent a találkozástól, a Főhadiszállásban könnyen Loornak képzelt egy csuklyás durost.

A dolgok lassan a helyükre kerültek. Egyszerű, kizárásos alapon le tudta szűkíteni a lehetséges kémek listáját. Egy név rendkívül gyorsan a lista élére kívánkozott. Kétségtelen - de akkor miért hittem annak Tychót? Ki kell jutnom innen, hogy egy-két dolgot tisztázzak. Ezúttal nem tévedhetek.

Felpillantott, s a Császár megint ott tornyosult fölötte. Corran hátralépett.

- Tudod, már a puszta ötlet, hogy magadat helyezed ennek a palotának a középpontjába, meglehetősen ostoba. Ez csak arra jó, hogy foglald vele a helyet. - Ez is csak a Birodalom megszokott magamutogatásának megnyilvánulása volt a szemében. Azután arra gondolt, hogy miként a xenokép alatti kabinetek, ez a hologram is csak egy dolog.

Arra jó, hogy az embereket távol tartsa ettől a körtől.

Corran előrelépett, és abba az irányba nézett, amerre a Császár holoképe. Mivel bent állt a holoképben, homályosan látta a környezetet, de a szeme sarkából megpillantott egy vörös lézerfényt. Néhányszor feléje villant, majd a Császár holoképe összeomlott. Ugyanakkor a kör süllyedni kezdett alatta. A hengeres akna lassan fölébe magasodott. Végül megállt, és egy emberi mértékű nyílás támadt előtte. Megpillantott egy luxuskivitelű alagútsiklót. A Korélián ilyennel viszik a gyanúsítottakat a bírósági tárgyalásra. Csak ez sokkal elegánsabb.

A panel bezárult, a platform emelkedni kezdett, s Corran visszajutott a könyvtárba. Elmosolyodott. Odament az adattáblához, és lezárta. Felvette a kábító pisztolyt, és visszament a koronghoz. Lent kiszállt, és belépett a siklóba.

Az elülső fülkében megtalálta a billentyűzetet meg az irányítóberendezést, de fogalma sem volt arról, hogyan kell beírni az úti célt. Az egyik gombon vörös felirat villogott: „VISSZA".

Megnyomta. Nem tudom, hová visz, és meddig tart az út, de mindenütt jobb, mint itt. Hátradőlt a széke, és élvezte az utazást.